Óriási tengeralattjárót találtak Hawaiinál
2013. december 5. 11:30
Hawaii partjai mellett találták meg azt a japán tengeralattjárót, amelyet az amerikaiak süllyesztettek el a második világháborúban. Az I-400 Sensuikan Toku osztályú hajó a legnagyobb tengeralattjáró volt az atomkorszak előtt.
Korábban
A mānoai Hawaii Egyetem kutatócsapata évtizedes rejtélyt oldott meg azzal, hogy a búvároknak sikerült megtalálniuk a Japán Császári Haditengerészet hatalmas tengeralattjáróját, az I-400-t.
Az I-400 Sensuikan Toku osztályú tengeralattjáró az 1960-as évek nukleáris tengeralattjárói előtt épült típusok közül a legnagyobbnak számított. Közel 122 méter hosszú, és nagyjából 12 méter magas, 144 főnyi legénységet volt képes szállítani. A japánok 1942-ben még 18-at akartak megépíteni belőle, de az ambiciózus tervből visszavettek, s egy év alatt csak hármat sikerült befejezni.
Az I-400 ötlete a Pearl Harbor-i támadás tervezője, a Japán Császári Haditengerészet összevont flottájának főparancsnoka, Jamamoto Iszoroku fejéből pattant ki. Ezeket a tengeralattjárókat főként arra tervezték, hogy három kisebb bombázórepülőt is elvigyenek a hátukon, amelyek aztán percek alatt a levegőbe is emelkedhettek. Az I-400 másfélszer tudta megkerülni a Földet egyetlen feltöltéssel.
Az amerikai haditengerészet öt I-400-t hatástalanított és fogott el a második világháború vége felé, majd a tengeralattjárókat az amerikai csendes-óceáni flotta Pearl Harbor-i támaszpontján vizsgálták meg. Azonban hogy ne kelljen megosztaniuk a szovjetekkel a tengeralattjáró általuk megismert műszaki titkait, inkább elsüllyesztették őket. Eddig összesen négy I-400-t találtak meg.
Az I-400-t már augusztusban azonosították, de csak a hét elején, a japán és az amerikai kormány illetékeseivel való egyeztetéseket követően jelentették be a felfedezést a Nemzeti Éghajlati Adatközpont (NOAA) szakemberei. A Hawaii Egyetem által kiadott sajtóközlemény szerint a kutatók teljesen váratlanul bukkantak rá a hajóra, mivel nem számítottak rá, hogy ilyen közel lesz majd a partokhoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.